A kálvinizmus lényege - pagina 39
25
angyalai között, liierarchia Isten egyházában, hierarchia az életben,
így
tehát
teljesen
arisztokratikus
életfel-
eszménynek megtestesítése. És végül a modemizmus minden különbséget tagadva és számzve addig nem nyugszik, mig nt a férfiúval, férfiút a növel egyenrangúvá nem tett és így minden különbséget nivellálva s az egyformaság átka alá szorítva, az életet öli meg. Mindenki számára egy typust, egy öltözetet, egy és ugyanazon életfejldést vesz fel ami pedig azon kivül és azon felül fogás, mint
az
;
mint
van,
most így
közfelfogásra
a a
kálvinizmus
bántót,
is.
elutasítja.
Istennel
alapviszonyából kifolyólag az ember és viszonyt illetleg egy saját tett
le,
külön
alapfelfogást
és ez az az egyedül helyes viszony,
hogy a 16-ik század óta nagyobb tért hódít. Ha ugyanis látjuk,
életünket egyenesen Isten elé
folyton a
veze-
melyrl nagyobb
kálvinizmus
állítja,
Már
szemben való ember közötti azt
és
egész
ebbl az vagy nnek,
akkor
következik, hogy mindenkinek, férfiúnak gazdagnak vagy szegénynek, gyöngének vagy ersnek, tehetségesnek, vagy kevésbbé tehetségesnek, mint egyformán Isten teremtményeinek és mint szegény, veszend bnösöknek egymással szemben semmi dicsekedni valójuk nem lehet, és hogy mi Isten eltt, tehát egymás között is, mint ember és nép egyenlk vagyunk s hogy semmi más különbség az emberek között fenn nem állhat, csak az, hogy egyiknek Isten nagyobb tekintélyt, vagy több tehetséget adott mint a másiknak, de csak azért, hogy velük másoknak és e másokban is velük együtt Istennek szolgáljon. Ebbl a fszempontból a kálvinizmus tehát nemcsak minden
rabszolgaságot és kasztrendszert, de ép' oly határozottan a
nnek
és
szegénynek minden
álczázott
szolga-
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's