A kálvinizmus lényege - pagina 34
20
den összeköttetést megszakít, ez által meg is határozza ama másik állam kormányához való viszonyát, t. i. feszült viszonyát, ami aztán könnyen háborúra vezetígy volt
het,
itt
A
is.
forradalom
franczia
hatalmas-
sága miután más viszonyt, mint a római egyház közvetítettet
akarta
:
nem
miután
ismert,
megszakított
Istennel
az
minden
is
által
nem
egyházét
viszonyt,
minek következtében minden vallásos hitirányzattal háborúba keveredett. De azért lényegében itt is egy. Istennek a teremtményhez való viszonyára vonatkozó alapfelfogást találunk és
lottá nyilvánításában
áll.
És
mikor a modernizmus franczia át,
nem
ha
Istennek,
ez
is
de a tudomány és társadalom számára való
szív,
a tiszta tagadásnál
mény fogva
a
ha-
hogy kezekbl németbe ment
bár
meg nem
igaz
is
állhatott,
az,
de az ered-
hogy bár belle attól a pillanattól pantheizmus, vagy agnosticizmus is lett,
mutatja,
mégis Istennek ügy a gyakorlati, mint a szellemi életbl való kizárása mellett állandóan megmaradt. Gondolatmenetünkben ugyanis a fsúlyt mindenekeltt arra fektetjük, hogy kimutassuk, hogy Istenhez való viszonyunknak milyen kilátásai vannak az emberi élet egyéb megtulajdonképen azért mindkét alakban
nyilvánulásaira
azonban úgy
ez
;
agnoszticizmus hatása azt,
amit
e
pantheizmus, mint az
uralma
Mind-
alatt
az
és mindazt, amit létrehoznak,
ki-
tényezbl magyarázzák. A merev
hu-
két
szellemi
emberek gondolnak zárólag emberi
a
alatt a nullára redukálódik.
irányzat
sem tud felülemelkedni. Határozottan ragaszkodom tehát egyfell ahhoz a tételhez, hogy Istenhez való viszonyunknak képzete az az alapfelfogás, ami az emberi élet minden egyetemes fejldésformáján uralkodik; másfell pedig ahhoz, hogy
manizmuson egyik
irányzat
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's