A kálvinizmus lényege - pagina 38
24
Hogyan
felfogással birjon.
meg
állunk
a második fökérdés, ami életünk
dönt
rendezésére
jelentséggel
eltt? ez
Isten
bir
a
;
be-
és
irányítására
harmadik pedig
amire azonnal rátérek, az, hogy hogyan állunk a világgal szemben ? Az emberek között nem egyforma-
hanem
ság,
teremtésben
A
különbség.
meg van
mint
A
egyéni
férfiú
adományok
és tehetsé-
a másiktól állandóan
megkülön-
múlt pedig
saját
a
és
és szellemi
testi
gek az egyik embert böztetik.
n
a
magában a között lev
Már
uralkodik.
sokféleség is
úgy
nemzedékek
a
életében
különbségeket
életünkben,
idéz
A
szegénynek és gazdagnak társadalmi helyzete el. is különbséget eredményez. Ezek a különbségek életfelfogásunk által gyengíthetk, vagy ersíthetk. És a paganizmus ép' úgy, mint az izlamizmus, a romanizmus mint
ép' úgy,
nizmus
is
tetben
modernizmus
a
Ha
állást.
ményben
természetesen a kálvi-
paganizmus abban
e tekin-
szerint Isten a teremt-
a
ami az
nagyságban,
jelentkezik, tulajdonképen isteni többlet
akkor eljutunk
sára és. végre a is.
a
akkor
van,
emberek között rejlik,
s
eredeti alapelvük szerint foglalnak
a félistenek,
Divus Augustus
a héroszok
eltt
imádá-
áldozatra
való
az alsóbbrend istennélküebben ez esetben Indiában és Egyptomban a
De ugyanakkor megvan
liség
is
és
kasztokra osztás, másutt pedig a rabszolgaság lép
Egyik ember hurikkal lesz
az
telt
fel.
Az izlamban, mely érzéki gyönyör álmodozik, paradicsomról
a
másik alá
uralkodó
;
a
helyeztetik.
n
a
férfi
rabnje,
a
kafir
a
mozlemnek alárendeltje lesz. A romanizmus keresztyén gyökérbl nve ki, ezen az abszolút megkülönböztetésen
felülemelkedik
csak azért, hogy viszonyát
és
viszonylagossá
teszi
az embernek emberhez való
hierarchikusan
fogja
fel
:
azt,
de
minden
hierarchia
Isten
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's