A kálvinizmus lényege - pagina 73
59
marára, vagy imádságos czellára lenne korlátozva, mit
sem
tud.
A
eget és a földet, minden
zsoltáríróval az
nemzetet
népet és
hogy Istennek
a dicsséget megadja. Isten az ö mindenütt jelenvaló és mindenható erejével minden életben jelen van, mert nincs az emhív,
beri életnek szférája, hol a vallás ne érvényesítené azt a követelményét,
rendeleteit kell
szjjön
keresztül,
nak. Bárhol lyezze és
is
hogy Istennek kell hálát adni, Isten minden „labora"-\. az „ora" hogy ima és munka eggyé olvadja-
tisztelni,
áll
is
az ember, bármit tesz, bárhova he-
kezét, iparban és szellemi téren,
mvészetben, állandóan
Isten szine
nek szolgálatában tevékeny. Istennek kednie és kitznie.
mindenekfelett
Ennélfogva
a
kell
czélúl Isten
kálvinista
tudományban
eltt
Isten-
áll,
engedelmes-
dicsségét
ember
a
kell
vallást az
emberek külön körére vagy egyes csoportjára nem is A vallás az egész emberiség ügye. Az emberi nemzetség pedig Istené, az mremeke. Azért az
korlátozza.
egész nemzetséget, az öregeket és fiatalokat, az alsóbbés magasabb rendeket, a beavatottakat és távolállókat egyaránt Isten
félelme hassa át. Mert nemcsak hogy mindeneket és mindenek számára mindent, hanem kegyelme is kiterjed, nem csupán részlegesen a kiválasztottakra, hanem egyetemes kegyelme által minden emberre. Bizonyos, hogy van az egyházban concentratio, de az egyház falain ablakok is vannak, amiken keresztül az örökkévaló világossága az Isten teremtett
egész világra
kiragyog.
Itt
amelyet mindenki messzirl
heg3^en lát,
dent áthat és ha valaki nem sabb világosságot, azért is
is
itt
épült
város
van,
só van, mely min-
fogja
fel
ezt a
maga-
ép' oly Határozottan és
mindenben az Ur dicsségére van elhíva, mint a máMinden partialis vallás a dualizmus ékét veri az
sik.
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's