A kálvinizmus lényege - pagina 85
71
magukat az sacramentumokat
szerint élnek, rendeléseihez tartják
az egyház ezért prédikálja, a
igét
;
gyakorolja és mindenben Isten szine eltt
ezért
áll.
Ez pedig egyszersmind a földi egyház kormányis meghatározza. A kormányzás az égbl, magától a Krisztustól j. kormányozza az egyházat zását
igéje által, amit néki adott és a
tagjaiban
mködik. Más felsségrl
nincs szó. Csak szolgák vannak,
zetnek és szabályoznak
minden
Szentlélek
izében.
gyülekezetnek,
A
igazi
;
szolgái által érvényesül,
Krisztus
származva,
adott az
de
az
segédkezet.
egyház
földön teljességgel demokratikus.
ige
Nem
Krisztus
úgy
módon
a
hogy
tehát,
ügy, hogy rangban minden egyház
ezen az alapon csak konföderativ
ki-
kormányzása
valamelyik helyi egyház uralkodjék más egyház
hanem
a
akiknek munkájok végrehaj-
tására az atyafiak nyújtanak
rálysága monarchikus,
ve-
kormányzat
presbyteri
gyülekezetbl
között
szolgálnak,
kik
hatalom, amelyet
a
hivk
a
mi
által,
felett,
egyenl
és
kap-
zsinati
csolatban álljanak egymással. Ezzel azonban természetesen az egyházak megoszlása és szerint való
különbsége
hát az egyház kegyelmi
hittartalmuk
értéke
magától adva van. Ha teintézmény, amelyik kincseit
is
hierarchikus papság által osztja szét, akkor ez a
minden nép
hie-
nemzet egyházi életére ugyanazt a bélyeget nyomja. De ha az egyház hivk gyülekezete, ha az egyházak hitvallók személyeibl állanak el, hogy azután egységbe csak conföderatio fzze össze ket, akkor az élet változatossága egyházi téren is önmarától hoz létre sokféleséget és a közös élet az egyik egyházban természetesen tisztábban testesül meg, mint a másikban. Nem mondom azt, hogy a kálvinista theologusok ezt azonnal proklamálták. Az rarchia
és
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's