A kálvinizmus lényege - pagina 49
35
el mintegy varázsütésre, hanem annak a három hatalomnak a vegyülékéböl, ami Izrael papi rendjében, a Golgota keresztjében és a római császárság világállott
szervezetében adatott
meg
az emberiség
monizmusához,
izlam Izrael
a
Az
számára.
„názáretbeli
Issá"-hoz
tradíciójához csatlakozik. És maga Babylon paganizmusa meg egyfell Hellás és Rómával, másfell meg ismét azzal áll szerves összeköttetésben, ami e népek mögött volt és azok életének felvirulását megelzte. Az azonban mindenés
koreisiták
a
Egyptom
és
hogy az emberiség centralis fhatalom sorrendben egymás után Babylonból és Egyptomból Görögországba és Rómába, onnan csakhamar a pápai uralom fterületére s végtére Nyugat-Európa kálvinista népeihez ment át. Bár Izrael Egyptom és Babylon napjaiban is virult, mégis bármily magas is volt mveltsége már akkor az emesetre napnál világosabb,
fejldésében
a
:
beri
nemzetség fejldése és vezetése
nél,
hanem
mégsem
Izrael-
Azután
a Belsazároknál és faraóknál volt.
nem Izraelre, hanem Görögországra Rómára szállott át. És bármily magasan hullámoztak is már a keresztyénség vizei az Izlam. fellépis
a vezérszerep
és
tekor,
mégis
a 8-ik és 9-ik
században
az
Izlam
böl-
mi tanítómestereink és a világ sorsa az kezükben volt. S bár a romanizmus hatalmának a münsteri béke után is van utóvirulása mégsem vitathatja el senkisem azt a tényt, hogy az a magas fejldés, amire emberi nemzetségünk azóta fölemelkedett, csei voltak a
:
nem Spanyolországhoz, sem pedig Ausztriához s abban az idben még Németországhoz sem kapcsolódik, hanem
a
16-ik században egész
határozottan
Hollan-
diából és Angliából, a kálvinizmus országaiból ki.
A romanizmus
Francziaországban
XlV-ik
indult
Lajos 3*
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's