A kálvinizmus lényege - pagina 79
65
ezért
nem
veri
a
tudományt bilincsekbe
hadd
:
záljon, aki kritizálni akar. Hiszen a kritika
kriti-
az írásba
is
való belátásunk mélyülésének zálogát hordozza
magá-
ban. Csak magát a prizmát, melyen keresztül az isteni
számára
fénysugár
színekbe
látható
gyümölcseire
való
nem
utalás
necessitas-t, amit a vallás rejt.
meg, nem
törik
engedi egy jó kálvinista sem a kezébl lélek megváltására való hivatkozás, sem
helyettesítheti
szociologikus elve
misztikus
és az alvó életével közös
;
„lét"-ben
ami minket,
a
a Szentlélek
Eletünk az „entitas"-ban a növény és
vel közös, életünk a
Sem
kiütni.
azt
a
magában
állat életé-
a
mint
éber embereket megkülönböztet, az a tiszta
gyermek felntt,
öntudat;
legmagasabb életfunkció, az öntudat eme legmagasabb potentiájában is hatni akar, ha a vallás,
azért,
mint
a soteriologiai vallás, a necessitas pallngeneseos''"
mellé
egy mesterséges világosság „ necessitas" -áí is helyezi, hogy az a mi félhomályunkban felgyújtassék. És ez az Istentl magától származó, de emberi kéz által felgyújtott
mesterséges világosság
a Szentírásból
sugárzik
felénk.
Összefoglalva most már, amit eddig levezettünk,
kálvinizmus a vallás négy nagy problémájában egy-egy jellemz dogmával azt adja nekünk, ami még leginkább kielégít és az utat elttünk a leggazdagabb fejldésre nyitja meg. A vallás nem utilitarius, eudamonisztikus értelemben az em-
megállapíthatom, hogy a
berért,
hanem
rémtásríról.
A
Istenért
van
;
és a lélek között,
hanem minden
Isten által a lélekbe hatoló
*
Az
ime, a
dogma
Isten sziive-
vallásban nincs közvetít személy Isten
;
ime
újjászületés szükségessége.
vallás a
közvetleniil
kiválasztás
hit-
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's