A kálvinizmus lényege - pagina 48
34
áramlásában állandóan keletrl nyugatra haladt s Nyugat-Európából az újvilágba és onnan Kaliforniába húzódott át. Ennek a fejldési folyamnak els kezde-
Babylonban és a Nilus völgyében találjuk. Onnan Görögországba hatol, Görögországból pedig a római birodalmon áramlik keresztül. A római népektl útját Európa északnyugoti részébe veszi és Hollandiából meg Angliából így érte el utoljára az önök világrészét aztán az áramlat megakadt. Nyugaton útját is. Itt Japán és China zárja el, mi közben senki sem mondhatja meg elre, hogy az eddig csendesen maradt tét
szláv fajokból
micsoda
ldni? De ha
a
er
fog
jövendnek
még
a
a
ezt
jövben
titkát
kifej-
titokzatos
is, az emberi fejldés gazdag folyamának múltban és jelenben keletrl nyugatra való áramlása mindenki eltt félreismerhetetlen. És ezzel kapcso-
sötétség fedi a
meg merem állapíthatni azt is, hogy a paganizmusban, izlamizmusban és romanizmusban az a három egymásra következ alakzat van megadva, melyet ez a fejldés keresztülfutott, mig végre a vezetés a kálvinizmus kezeibe ment át, hogy most már, a sorrend latban
szerint,
ezt az
uralkodó befolyást a franczia forradalom-
modernizmus ostromolja. Ennek a négy egymásra következése azonban korszaknak fejldési ból kiinduló
nem gépiesen lakban történt.
minden van.
A
új
szigorúan határolt szögekben és
A
fejldés szervesen
periódusnak gyökere
történik
már
kálvinizmus alapgondolata, a
a
vonas
ezért
múltban
ott
maga legmélyebb
formájában már Augustinusnál megvolt és proklamálta azt
már
eltte régen ugyanabban
apostol a rómaiakhoz
írott
a
Rómában
Pál
levelében és ugyanattól
a
Páltól visszaér az Izraelbe, a prófétákhoz, igen, vissza
egészen a
patriarchák
sátoráig.
A romanizmus sem
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's