A kálvinizmus lényege - pagina 65
51
hogy legyen tette
az
az iránt az
és fenntartja.
A
Isten
ket
aki
iránt,
terem-
vallásban minden Istentl és
nem
embertl számítódik. Az ember csak szerszám
eszköz
egyedül az ok és a
Isten
;
czél,
és
a kiinduló és
nyugvó pont; forrás, amibl a vizek erednek, oczeán, amelybe ömlenek. Vallástalannak lenni annyi, mint az embernek legmagasabb czélját eltéveszteni, mig mega
Ur neminden vallásnak magva és lényege. „Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod" ez minden valódi vallásnak hármas alaplépcsje. A jelszó mindig az marad: „Keressétek elször Isten fordítva Istenért lenni, Istenért élni, egészen az
vének
dicsöitésében
felolvadni
:
ez
:
országát" és csak azután gondoljatok magatokra. „Mert általa és ö reá nézve vannak mindenek." A dolog az Isten abszolút szuverenitásáról (fellegels ségiségérl) való vallástétel. Az ima minden vallás-
tle,
ban
a
legmélyebb életnyilvánulás. Ez
alapfelfogás
a
felfogást senki
kálvinizmus
sem
talált,
kálvinista alapgondolat,
keresztyén
is
szerint.
de
nem
a vallásról szóló
magasabb
Ennél is
lehet
találni.
A
amely az egyedül írásszer és
egyszersmind, vallási téren a legmagasabb
eszmény m-egvalósítása. Magasabb nézpontra századunk vallásbölcsészete még legmagasabb szárnyalásában sem emelkedett, sem ideálisabb felfogást nem talált. A második fkérdés minden vallásnál az, hogy közvetlen, vagy közvetített legyen-e az? Szóval az, hogy Isten és a szívünk között egyház, pap, sámán vagy az
isteni
zója álljon-e,
bármely néven nevezett hordopedig a vallás minden közvetít
titkok
vagy
elvetésével kösse össze lelkünket Istennel
személy hetetlen.
?
A
közvetít
minden nem keresztyén vallásban nélkülözEz a gondolat Mária és a szentek segítségül 4*
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's