A kálvinizmus lényege - pagina 56
42
fejldési formák mellé nemcsak teljes zik s
nemcsak, mint ezek,
az
egész
joggal
sorako-
uralkodó
életen
mindazon feltételeknek az emberiség is melyek képessé teszik öt arra, hogy fejldési folyamatát egy stádiummal tovább vezesse. De mindez csak puszta lehetség volna igazság nélkül, ha a történelem nem bizonyítaná azt, hogy a kálvinizmus az emberiség fejldésének folyamát tényleg más mederbe vezette, a népek arczulatát az együttalapelvet képvisel, de megfelel
élésben megváltoztatta, megnemesítette. Záradékul
csak azt teszem hozzá, hogy a kálvinizmusról miszerint
nemcsak
a
még
kitnt,
lehetségeket hordozza magában,
hanem a valóságban értékes gyümölcsöket is termett. Hogy ezt belássuk, próbáljuk meg csak elgondolni azt, mi
lett
mi
volna Európából,
ha a kálvinizmus
a
16-ik
lett
század
volna
Amerikából,
közepén
uralkodó
történelmi helyzetben egész Nyugat-Európában
nem tnik
láthatáron
egyszerre
fel
mus nem
lépett volna fel és
a
?
Ha
a
szinte
kálviniz-
Spanyolország Hollandiát
Skócziának
legyzte volna, a Stuartok Angliának és urai maradtak volna, Svájcz pedig félúton
állott
volna
az újkor életének kezdete egészen
más
jelle-
meg,
s
get öltött volna. Ennek következményeként az európai államok egyensúlya a 16-ik és 17-ik században egészen
másként
állami téren
Bourbonok,
formálódott
nem
volna,
a
protestantizmus
érvényesülhetett volna, a Habsburgok,
Stuartok
római-konzervativ
hatalmának
gátat nem vethetett s a népek szabad fejldésérl, úgy, amint az Nyugat-Európában és Amerikában kibontakozott, egyszeren szó sem lehetett volna. Egész Amerika
Spanyolország hatalmának maradt volna alávetve,
két világrész történelme egészen más, sokkal sötétebb lett
volna és kérdés, hogy
magában Németországban
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's