A kálvinizmus lényege - pagina 35
21
egy
számunkra
ilyen alapfelfogás
a
kálvinizmusban
is
amaz
megadatott, hála a közvetlen közösségrl szóló
alapfelfogásának, amelyet Isten és az ember, továbbá az
ember
Hozzá-
és az Isten viszonyára nézve felállított.
teszem most már
hogy
is,
nem maga
a kálvinizmus
hanem
azt
hithöseink
mi
vagy gondolta
találta,
szívébe
plántálta bele, mert
maga
lelkébe
és
nem
itt
alapfelfogást
az
ezt
valami száraz
ki,
Isten
intellec-
hanem az Isten munka gyümölcsével, vagy
tualizmus termékével állunk szemben, által
a szívekben végzett
ha úgy
Istennek
tetszik.
A
inspiratiójával.
történelemben
a
súlyt erre a tényre
jelentkez fektetni.
kell
A
kálvinizmus a lángésznek sohasem tömjénezett, hsei-
nek szobrot nem vin emlékezetét
állított,
nevüket
Genfben egy
deti csupán. Sírját
is
is
alig
említi.
k
a falba ersített
elfeledték.
Kálhir-
Hálátlanság volt-é ez?
Legkevésbbé, mert bármennyire
tisztelték
Kálvint
is
az emberek, a 16-ik és 17-ik században élénk tudatá-
Egy
ban voltak mindig annak, hogy van több, mint Kálvin
:
t.
i.
Isten
maga
az,
Valaki,
aki
mkö-
és
Épen azért, nincs az életben egy egyetemes mozgalom sem, melyben kevesebb összebeszélést, ke-
dött
itt.
vesebb egyezkedést lehetne
találni,
mint ebben.
A
kál-
vinizmust Nyugat-Európa összes nemzetei között egy-
idejleg látjuk feltámadni és eltérbe
lépni,
de
nem
egyetemeket használja fel eszközéül, tudósok vezetik, avagy, mivel városi hatóság áll az élére, hanem mert magának a azért,
mert
vagy mert
az
a
népet a
népnek keblébl
munkások
áll
el;
és cselédek,
takácsok
és
földmivesek,
asszonyok és leányok között; dolog az ismertet
mindegyiknél egy és ugyanazon jegy: a hitnek bizonyossága az nélkül,
igen,
mi
több,
az
egyház közbenjárása
egyház
ellenére
is.
Az
Deze tekst is geautomatiseerd gemaakt en kan nog fouten bevatten. Digibron werkt
voortdurend aan correctie. Klik voor het origineel door naar de pdf. Voor opmerkingen,
vragen, informatie: contact.
Op Digibron -en alle daarin opgenomen content- is het databankrecht van toepassing.
Gebruiksvoorwaarden. Data protection law applies to Digibron and the content of this
database. Terms of use.
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's
Bekijk de hele uitgave van donderdag 1 januari 1914
Abraham Kuyper Collection | 283 Pagina's